… Úgy tesz ön, mint a jó Isten, aki nem fárad bele abba, hogy meghallgasson, mikor egészen egyszerűen elmondom neki fájdalmaimat és örömeimet, úgy, mintha nem is ismerné azokat … Ön is, Anyám, régóta ismeri a gondolataimat és minden kicsit is emlékezetes eseményét az életemnek; nem tudnék eszerint semmi újat mondani önnek. Nem tudom megállni nevetés nélkül, ha arra gondolok, hogy én itt mennyi olyan dolgot leírok nagy lelkiismeretesen, amit ön éppen olyan jól tud, mint én. De végre is, drága Anyám, én engedelmeskedem önnek és ha most nem is olvassa érdeklődéssel ezeket a lapokat, talán öreg napjaiban elszórakoztatják majd, utána pedig jók lesznek arra, hogy begyújtson velük, így azután nem vesztegettem hiába az időmet … Én pedig elszórakozom azzal, ha úgy beszélek, mint a gyermek; ne higgye, Anyám, hogy valami hasznát is akarom látni az én szegény munkámnak; miután engedelmességből teszem, elég ez nekem és semmi fájdalmat nem éreznék, ha elégetnék a szemem láttára, mielőtt még elolvasta volna.