Lisieux-i Kis Szent Teréz Egy szent végső szavaiImádság bátorságért a harcban

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
28

Uram, „seregek Istene”, aki így szóltál Evangéliumodban: nem jöttem békét hozni, hanem kardot, fegyverezz fel a harcra engem. Égek a vágytól, hogy dicsőségedért harcoljak, esedezem, erősíts meg engem. Te egyedül vagy az én pajzsom – kiáltok fel Szent Dávid királlyal – Uram, Te fegyverezd fel kezeimet a háborúra.76 Ó én Szerelmesem, tudom milyen harcra jelöltél ki engem. Nem a harctereken fogok küzdeni … Szerelmed foglya vagyok, szabadon választottam a láncot, mely Veled egyesít, és örökre elszakít a világtól. Az én kardom a szeretet! Ennek segítségével kiűzöm az idegent az országból és kikiáltlak a lelkek Királyává. Uram, nincs szükséged ilyen gyenge eszközre, de Johanna (d’Arc) a Te érdemteljes szűzi jegyesed mondotta: Harcolnunk kell, hogy Isten megadja a győzelmet. Ó én Jézusom, tehát harcolni fogok szeretetedért életem végéig. Minthogy Te nem akartál megpihenni itt a földön, én is követni akarom példádat és így isteni ajkaidról elhangzott ígéreted beteljesül rajtam: Ha ki követ engem, bárhol leszek is, velem lesz ő is, és az én Atyám megdicsőíti őt.77 Veled lenni, Benned lenni, ez az én egyetlen vágyam; Te biztosítasz arról, hogy ez beteljesül s ez az, amiért el tudom viselni a számkivetést, várva a dicsőséges napot, melyen színről-színre látni foglak örökre.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."