„Semmi sincs a kezeimben. Mindaz, ami az enyém, mindaz, amit szerzek, az Egyházé és a lelkeké. Ha 80 évig élek is, mindig ilyen szegény maradok!”

Elmesélte nekem, hogy régebben mint második portásnőnek nagy belső küzdelme volt egy éjjeli mécs miatt, melyet helytelen körülmények között kértek el a külső portára, és olyankor, amikor a szükséges dolgok nem voltak kéznél. A küzdelem oly heves volt, hogy esedezve kellett Istentől segítséget kérnie, nehogy vereséget szenvedjen. Tőle telhetőleg igyekezett tehát feladatának megfelelni, és erre fordította a matutinum előtti hallgatás óráját.

„Hogy magamat legyőzzem, arra gondoltam, hogy Szűz Máriának és a gyermek Jézusnak készítek mécsest, így hihetetlen gonddal tettem azt, nem hagytam rajta egyetlen porszemet sem, és lelkemben lassacskán nagy megnyugvást és édességet éreztem. Matutinumra csengettek, nem mehettem azonnal, de oly nagy kegyelemben részesültem, hogyha példának okáért X nővér azzal jött volna, hogy tévedtem, és másik mécsest kell készítenem, boldogan engedelmeskedtem volna. Ettől a naptól kezdve elhatároztam, hogy sohasem fogok arra tekinteni, hogy amit parancsolnak, az hasznos-e vagy sem.”