Lisieux-i Kis Szent Teréz Egy szent végső szavai
Napi Ima3 imádkozás 
Azon beteljesedett vágyára vonatkozóan, hogy Céline nővére (a szent Ábrázatról nevezett Genovéva nővér) közelében legyen:
„Teljesen lemondtam Genovéva nővéremről, de nem mondhatom, hogy nem vágyódtam utána. Nyáron a matutinumot megelőző hallgatási óra alatt a teraszon ülve nagyon gyakran így szóltam magamhoz: Ó, ha Célinem is itt lenne mellettem! ... De túlságosan nagyboldogság lenne ez! Megvalósíthatatlan álomnak tűnt fel előttem. Ezt a boldogságot azonban nem természetből kívántam, csak a lelkéért, hogy ő is követhesse az én kis utamat. És mikor belépett hozzánk, s nemcsak hogy belépett, hanem teljesen reám bízták őt, amikor láttam, hogy a jó Isten mennyire túlhaladja minden vágyamat, akkor megértettem, mily végtelen szeretettel szeret ő engem.”
„Igen, kicsi anyám, ha alig nyilvánított kívánságom így teljesült, úgy lehetetlen, hogy az én nagy vágyaim, melyekről a jó Istennek folytonosan beszélek, ne nyerjenek teljes meghallgattatást.”
Kéziratára vonatkozóan: 26
„Kis anyám, olvassa majd át mindazt, amit írtam. Ha jónak látja, hogy abból elhagyjon valamit, vagy hogy hozzátegye azt, amit talán élőszóval mondtam, ez annyi, mintha én tettem volna. Gondoljon majd erre, és ne legyenek aggályai emiatt.”
„... Ismeri, egyedül maga ismeri lelkemnek minden rejtekét! ...”
26 A hó első napjaiban hagyta abba az írást. Kéziratának utolsó lapjai ceruzával vannak írva.
A pápa IMASZÁNDÉKA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Venezuela
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Castel Gandolfóból Évközi 15. vasárnap
IGE naptár 15. évközi hét kedd
Napi szent LELLISI SZENT KAMILL
A nap Szentje LELLISI SZENT KAMILL
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 3,13–18. Evangélium Jn 15,12–16 Lellisi Szent Kamill amilliánus rend alapítója
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Antiochiai Szent Margit vértanú szűz
A nap szentje Lellisi Szent Kamill, áldozópap (1550-1614) A betegek védőszentje
Az élet IGÉJE 2026 július – „A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti. Azután gyümölcsöt hoz” (Mt 13,23)
A Szentek kincsesháza Boldog Bartolo Longo Uram, te, aki lelkem mélyére látsz,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 15. vasárnapra Röntgenképek
Istenes versek Arthur Rimbaud: HAJNAL
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tisztánlátás
Az Ige mellett – Bella Péter „Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” 1Tim 6,11–16
Napi Ige és Gondolat Ki mondja az igazat?! 2026 július 14. kedd
KILENCED a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére Nyolcadik nap
Fatimai Engesztelő Nap ÖNFELAJÁNLÁS MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK
Imádkozzunk a békéért 