Kértem, mondja el, milyen hivatalokat viselt a Kármelben:

„Amint beléptem a Kármelbe, a ruhatárba helyeztek az alperjelnő anyával, ezenkívül egy lépcsőt és egy hálótermet kellett kisöpörnöm. Ebben az időben történt, hogy 1/2 5-kor gyomlálni mentem, és anyánk ezért elégedetlen volt velem.”

„Beöltözésem után az ebédlőt bízták rám 18 éves koromig; söpörtem, vizet és sört töltöttem. 1891-ben a Negyvenórai imádság alatt a sekrestyével bíztak meg. A következő év júniusától kezdve két hónapig nem volt hivatalom, ez alatt az idő alatt festettem meg az oratórium szentségháza körül a freskót, és ekkor voltam a raktárgondozó nővér segítőtársa. A két hónap elteltével a forgóablakhoz kerültem, de egyúttal a festést is megtartottam. Ezt a két hivatalt viseltem az 1896-i23 választásig, mely után visszatértem a sekrestyébe. Itt betegedtem meg, és ekkor kértem X. nővér segítségét a ruhatárbeli javításoknál.”

Alázatosan elmondotta, hogy régente hivatalaiban lassúnak és hanyagnak mondották olyannyira, hogy volt idő, mikor magam is elhittem ezt. Azután bevallotta, hogy bizonyos körülmények között, mikor az ebédlőben mellém volt beosztva, mennyit szenvedett amiatt, hogy nem tárhatta fel előttem lelkét, minthogy lemondott arról, hogy erre engedélyt kérjen.

„... Annyira, hogy már nem is ismert engem ...” – tette hozzá.

Beszélt még az erőszakról, melyet elkövetett magán, mikor Szent Elek-hivatalában^* pókhálóznia kellett (undorodott a pókoktól), és beszélt más részletekről, melyek bizonyítják, mennyire hűséges volt mindenben, és mennyit szenvedett anélkül, hogy bárki is sejtette volna.

* Az ebédlő mellett egy lépcső alatt elhúzódó kis éléskamra. (Ezért a név „Szent Elek-hivatal”. (Ford.)