Lisieux-i Kis Szent Teréz Egy szent végső szavai

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
20

Megkértem, beszéljen nekem újból a kegyelemről, melyben az irgalmas Szeretetnek tett felajánlása után részesült. Először azt mondta:

„Kis anyám, még azon a napon elmondtam magának bizalmasan, de nem vetett ügyet rá”...

(Valójában úgy látszott akkor, hogy semmi jelentőséget sem tulajdonított a dolognak, és ő azóta senkinek sem szólt róla.)

„Jó, hát épp a keresztutat kezdtem meg a kórusban, mikor hirtelen oly tüzes sugártól éreztem magamat megsebezve, hogy azt gondoltam, meghalok. Nem vagyok képes megmagyarázni ezt, úgy volt, mintha valami láthatatlan kéz egészen tűzbe mártott volna. Ó, mily tűz és mily édesség volt az egyszerre! Szeretettől égtem, és éreztem, hogy csak egy perc még, egy pillanat, és nem bírom tovább elviselni ezt az égést, és meg kell halnom. Akkor megértettem, amit a szentek erről az állapotról mondanak, és amelyet ők oly gyakran tapasztaltak. Ami engem illet, csak egyszer éreztem, és csak egy pillanatra, utána azonnal visszaestem megszokott szárazságomba.”

Kissé utána:
„Tizennégyéves koromtól én is éreztem elégszer a szeretet felbuzdulásait. Ó, mennyire szerettem a jó Istent! De ez semmiképp sem volt olyasmi, mint a Szeretetnek tett felajánlásom után, nem éreztem, hogy igazi láng égetett volna.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."