Lisieux-i Kis Szent Teréz Egy szent végső szavai

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
17

„Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. Igen, azzal akarom tölteni mennyországomat, hogy jót tegyek a földön. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.”

„Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni. Csak ha majd az angyal megjelenik, és hirdetni fogja, hogy idő nem leszen többé30, akkor fogok nyugodni és örvendeni, mert teljes lesz a választottak száma, az örömbe és békébe mindnyájan bementek. Szívem reszket az örömtől erre a gondolatra ...”


30 Jel 10,6.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."