Lackfi János Rátalált

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
23
Lackfi János Rátalált

A jeruzsálemi templomban Mária
megtalálta a három napja elvesztett
kisgyerek Jézust, amint épp a bölcsekkel 
értekezett Isten titkairól.
Rátalált, mint a bűnbeesett ember Istenre, 
akit pedig inkább elkerült volna, de a Teremtő
jött az Édenkertben az esti szellővel.
Rátalált, mint Mózes a lángoló csipkebokorra
a Hóreb hegyénél legeltetve.
Rátalált, mint Ábrahám a szarvánál 
fennakadt kosra, melyet 
fia helyett feláldozhatott.
Rátalált, mint Ábrahám utódai 
az ígéret földjére, ahol öklömnyi 
szőlőszemek, emberfejnyi gyümölcsök 
várták őket, s lakhattak 
a mások építette házban, ehettek 
a mások ültette fák terméséből.
Rátalált, mint Dávid a bajosan 
figyelmen kívül hagyható izomkolosszusra,
aki láttán a seregen úrrá lett a rémület,
és mint az öt kavicsra, melyek csak
Isten irányításával voltak képesek 
egy ekkora óriást legyőzni.
Rátalált, mint a testvérek Józsefre,
akit féltékenységből kútba dobtak,
eladtak rabszolgának, 
és most a fáraó első embereként 
ő menti meg Izraelt, hiszen nem gyilkos
szándékú bátyjai küldték oda valójában,
hanem Isten, hogy előkészítse
népének szabadulását.
Rátalált, mint a tékozló fiú az atyai házra,
ahol nem megmosták a fejét, nem kizavarták
a disznók közé, hanem vállára terítették
az örökösnek járó aranydíszes köntöst, 
pedig az örökséget már kikérte és elherdálta,
ráadásul ünneplést rendeztek tiszteletére,
bár nemigen maradt már benne
semmi tiszteletreméltó.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."