Kép: Dudi Ben Simon
Ha a szemem rosszra csábít,
érdemes kivájni a szememet.
Ha a kezem rosszra csábít,
érdemes levágni a kezemet,
ha pedig a lábam vinne a bűnbe,
azt is jobb amputálni.
De nem azért, mert Isten
szadista vagy hóhér vagy szadista hóhér.
Hanem azért, mert szeretne teljesen
új szemmel megajándékozni
a régi vaksi helyett,
szívesen adna régi, mohó, agresszív
kezem helyett egy adásra,
simogatásra készségesebbet,
a régi, összevissza csámpázó
lábam helyett olyat,
mely biztosan visz biztos utakon.
Nem utolsósorban pedig kitépi
halott, elmeszesedett kőszívemet,
és élő, lüktető hússzívet
gyömöszöl a helyébe.
Nem kell többé mások ellen
kőbaltának használnom,
életadó vérpumpa legyen inkább.
Ha csak bekoszolódtam,
dehogy fogja letépni kezem-lábam,
kinyomni a szemem,
ne nézzük őt sötét maffiózónak,
aki zsaroló leveleket küldözget
levágott kisujjak kíséretében.
Szépen lehajol, mossa a lábam,
gyengéden leöblíti kezem,
tekintetemet is megtisztogatja.
Ha viszont már elfajulnak a dolgok,
és nem tudok jól és jófele nézni,
ha kezem megszokja a rablást, erőszakot,
ha lábam nem keres mást,
mint kuplerájba, zugkocsmába
vezető, kétes sikátorokat,
akkor nincs mese, cseredarab kell,
új szem, új szív, új végtagok.
Ilyenkor Isten összehoz egy találkozást,
mely izzó aranyával minden rosszat kiéget.
Hajít egy marék igét, melyek felrobbantanak,
s nőnek új végtagjaim a leszakadtak helyett.
Lehullatja havát, küldi esőjét, megújul minden.
Mert ő nem régi sérelmeket
felhánytorgató, játszmázó Uraság,
nem bűnlajstromokkal
szöszmötölő Főkönyvelő.
Hanem a lesöpört asztal Istene,
a tiszta lap, az új barázda,
a tartozások elengedésének Istene.
Vele minden egyes perc a Jubileum pillanata,
eltörli a forró szívvel őfelé fordulók
összes adósságát, és átitat minket
jelenléte olajával.