És most mindenki képzeljen
maga elé egy másik magyart!
Egy olyan ismerősét, akit ki nem állhat.
Megvan?
Lehet olyan, aki beszólt, aki gonoszat tett,
az örökséget elhappolta,
a szerelembe belepiszkított,
a munkahelyen megalázott.
Oké?
Itt áll előttünk?
Most pedig kívánjunk az életére őszinte szívvel
sokszoros áldást, teljék öröme családjában,
legyen mindig mindenre pénze, élvezze a munkáját,
tudjon kikapcsolódni, legyen szép autója,
nagy háza, minden nap járjon örömmel
a Jóisten ege alatt.
Megvan?
Hogy nem volt valami őszinte?
Nem baj, megjön idővel az is.
Csináltam, tudom.
Volt olyan ellenségem, akivel találkoztam,
és őszintén rávigyorogtam, ő meg úgy nézett rám,
mint a véres rongyra.
Ja, mert én vele nagyon jó viszonyban voltam,
naponta áldottam őt.
Ő meg nem is gondolt rám,
vagy csak viszolygással.
Más volt a viszonyom vele,
mint neki velem.
Tudom, hogy van,
ami megbocsáthatatlan.
De annak az embernek
nem ártok haragommal,
magamat viszont halálra mérgezem.
Ezt a gyakorlatot ismételjük meg
naponta akár többször is.
Éhgyomorra, bő vízzel, orvosi pontossággal.
Ne tessék félni, ettől még nem leszünk
kibírhatatlanul tökéletesek.