Nem egyszerűbb lett volna,
ha Jézus lekaratézza a római hadsereget,
a főpapokat szakálluknál fogva odakötözi
a templom kilincséhez, aztán nekiáll,
meggyógyítja az összes péppé vert
katonát, felül egy római kvadrigára,
és precíz GPS alapján szépen
végigjárja Júdea összes falvát,
melyek körzetileg hozzá tartoznak?
Egy ember két másodperc, rásuhint:
meggyógyul a látása, rásuhint: hall,
rásuhint: jár, rásuhint: már nem leprás.
Az apostolok előtte száguldhattak volna
gyorskocsin, hogy az út mentén
libasorba állítsák a rászorulókat,
mindenki kap egy kupont,
utána adakozhat is, ha megér neki
ennyit a látása, hallása, járása, élete.
Csak tessék, aki annyira sóher,
hogy szégyenszemre nem ad semmit,
hát az is egyfajta magatartás!
Ehelyett gondolt egyet, és ott hagyott
egész gyógyulásra váró falvakat,
tíz órákat gyalogolt a hegyekben,
hogy eljusson Kafarnaumig,
áthajózik a Genezáreti-tavon,
az is beletelik fél napba,
ballag hat-nyolc órát a tengerparton,
majd beveszi magát a pusztaságba,
felmegy a hegyre egész éjszakára,
teljesen gazdaságtalannak tűnő
időbeosztás. Pláne, hogy aztán
hosszú időt szán egyetlen
szamáriai asszonyra a kútnál,
Zakeushoz még vacsorára is
meghívatja magát, elbeszélget
csonkabonkákkal, tanít gazdagot,
szegényt, jellemhőst és prostit,
minden válogatás nélkül.
Pontosabban érzelmi alapon
válogat, ránéz valakire, megkedveli,
látja maga előtt, mit csinált
egy órával korábban, mit fog
csinálni egy órával később,
ránéz az egész emberre,
és velejéig szereti meg,
úgy, mintha kezdettől ismerné,
hiszen kezdettől ismeri.
Ezzel a gazdaságtalan módszerrel
tartós tüzeket gyújt az emberekben,
melyekről végtelen számú
további tűz gyújtható,
s ezek aztán ki nem alszanak soha,
az idők végezetéig.