Nem azt mondja, énekeljetek az Úrnak
vén éneket, énekeljétek ugyanazokat
az ezeréves igéket változatlanul,
szajkózzátok mindig ugyanazt,
ne változzék semmi, a mai imátok
legyen ugyanolyan, mint a tegnapi
és a holnapi, végtelen unalomban
görgessétek át nem érzett szavaitokat,
mert én vagyok az Unalom Istene,
és átható semmilyenségem betölti
az egész földkerekséget, és azt szeretném,
ha csodásan hömpölygő, unott arcú hívek
zengnének nekem példásan régi dalokat.
Hanem azt mondja, zengjetek az Úrnak
új éneket, ami persze nem azt jelenti,
hogy a régi dalokat hajigáljátok ki az ablakon,
és csak újakat, moderneket, fiatalosakat
énekeljetek, hanem hogy az újat is meg a régit is
addig zengjétek, nyöszörögjétek, daloljátok,
harsogjátok, susogjátok, míg egészen meg nem
újulnak szájatokban, míg lépesméznél teltebb
édességük ki nem buggyan, míg értelemmel
és érzésekkel nem telítődnek, míg nem válnak
véretekké és örömötökké, míg nem válnak
borzongássá és életté a ti tagjaitokban,
mert szeretem az ismétlődéseket, az ezer
árnyalatban elhangzó egyugyanazon szavakat,
szeretem, ha ezerféleképpen mondhatom el
nektek, hogy szeretlek titeket, és ha ti is
ilyen ezerféleképpen valljátok meg nekem
szerelmeteket, törjétek hát meg az egyhangúságot,
de ne csak dobokkal és elektromos gitárokkal,
felőlem ezeréves hárfákkal is zengedezhettek,
törjétek le a szívetekről a bilincseket, és akkor
mindegy hogy halk vagy hangos a dalotok,
új ének lesz belőle, ahogyan a fákon minden
áldott évben teljesen friss, új, harsányzöld
levelek fakadnak, egészen hasonlóak
az előző ezer évben kibomlott friss, új,
harsányzöld levelekhez, mégsem ugyanazok,
hanem csak itt, csak most, megismételhetetlenül
nyíló újdonságok, ennek az évnek,
ennek a pillanatnak a díszei, életereje, lendülete,
bizony mondom nektek, ha nem imádkoztok
úgy, mint a zöld levelek, ha nem táncoltok,
tapsoltok úgy, mint a friss zöld levelek,
akkor nem mentek be a mennyek országába,
mert nem értettétek meg, miről beszélek,
azért inkább kezdjétek elölről az egészet,
csupaszodjon le a lelketek, mint télen a fa,
fogjatok lassú, örvénylő belső növekedésbe,
és amikor már nem bírjátok magatokban
tartani annak örömét, akkor énekeljetek
új hajtásokat és friss rügyeket, és bontsátok,
bontsátok ki szüntelenül régi-új lombjaitokat!