Lackfi János #joejtpusziKoptatni a mélybe vivő lépcsőt

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
04
Lackfi János #joejtpuszi Koptatni a mélybe vivő lépcsőt
Lemegyek
önmagam pincéjébe,
hogy találkozzam Istennel,
és minél többet időzöm vele,
annál jobban átitat,
végül már szinte nem érzem,
hol végződöm én,
hol kezdődik ő,
áramlik rajtam át a világ,
újrateremtődik bennem
az összes létező,
elég, ha rájuk nézek,
máris szeretem mindannyiukat,
szinte magam is szeretetté lettem.
Hurrá, hiszen ezt nem szabad
véka alá rejteni!
Nyakamba veszem a világot,
szétkürtölöm mindenkinek,
emberek, kincset találtam,
ti is lemehettek a lépcsőn
önmagatok pincéjébe,
időzzetek a Teremtővel,
váljatok szeretetté.
Közben észreveszem,
hogy bár igazat beszélek,
kezd mögüle kiürülni
az az elképesztő telítettség,
mely útnak indított.
Muszáj tehát folyamatosan koptatni
a mélybe vivő lépcsőt.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."