Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
kikérdezte őket hittanból, rájuk förmedt,
reméli, betartják az összes parancsokat,
szépen eljárnak templomba, mert ha nem,
akkor kárhozat lesz és irgum-burgum.
Ja, nem.
Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
és rögtön érdeklődött, ki főzi a kávét,
ki hozza a pogácsát, ki teszi az oltárra
a virágot, ki csinálja a templom hangosítását,
mert ezen múlik a rendezvény sikere.
Ja, nem.
Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
követelte, hogy most tegye fel a kezét és távozzék,
aki helyette Keresztelő Szent Jánost akarja
követni, azok úgyis mind pokolra jutnak.
Ja, nem.
Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
és megkérdezte tőlük, ki kire szavaz
a közelgő választásokon, ne vegyék félvállról,
az Egyház jövője múlik ezen.
Ja, nem.
Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
felmérte a vagyoni helyzetüket,
és megparancsolta, hogy akinek több van,
azonnal ossza szét a szegényebbek közt mindenét,
mert különben nem megy át a tű fokán, büdös teve!
Ja, nem.
Jézus meglátta az összesereglett tömeget,
és megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak,
mint a pásztor nélküli juhok, ezért tanítani
kezdte nekik, hogy itt a mennyek országa.