Irigylem azokat, akik uszodába járnak
vízzel szeretkezni végtelen hosszokon át, 
én kapkodó szeretője vagyok csak,
félek, hogy megfojt, hogy elnyel, 
hogy nem bírok vele, annyival
hatalmasabb énnálam.
Kocsonyásan egybefüggő ásványpaplan, 
megnyíló teret hézagmentes kitöltő
kristályvalóság. Csak egy elem,
de nem csak egy elem a négy közül,
a legmulandóbb és a legkitartóbb,
a legbarátságosabb és a legharagosabb,
bár ezekre a címekre jó eséllyel
pályázhat a tűz és a levegő is.
A forrásnál, vagyis a semmiből, 
kőből, földmélyről előtörő víznél
a régiek megérezték a megfejthetetlent,
az istenit, a kifogyhatatlant.
A kúthoz járt felfrissülésért,
életben-maradásért a szamáriai asszony,
akit rosszéletű lévén kitagadnak mindenből, 
de vízre azért jogosult, 
ha nem akad össze ítélkezővel a kútnál.
A víz a létminimum, sivatagban
sziklából vételezhető teljes bizalom esetén.
A víz tisztulás, még Jézus is él vele
a Jordánban, lemerül: ember,
felbukik: Isten, na vajon ki az?
A víz korai eső és kései, elvégzi,
ami rá van bízva, mint Isten igéje,
nem tér vissza az égbe anélkül.
Apró cseppekre bomló víz híján
nincs felhő, mely a Felséges Isten
lakhelye, szakálla, ágyékkötője,
Az égi bárány égi bárányfelhőkön taposva 
megy mennybe, s jön majd el újra.
A víz frissülés, marék hó aratáskor,
legyek fehérebb, Uram, a hónál.
Örök életre szökellő vízforrás, 
melynél meg kell töltenem 
összes edényeimet, lényemet,
rá kell bíznom a bűnök csónakjait.
A víz feloldás, feloldozás,
eloldozás, áramlás, sodrás,
lemerülünk, kárhozottak,
felmerülünk, áldottak. 
Nem kell meggyőzzetek,
Isten leginkább miért víznemű.