Az Üdvözítő úgy alapította a maga szentségeit, hogy bennük és általuk az anyagi természetnek is helyt ád az ember megszentelésében. Az Isten alkalmazkodik az emberi természethez, amikor szentségeiben anyagi elem­mel, pl. vízzel és olajjal - érinti a testet, hogy a lelket meg­tisztítsa, megszentelje.

A bűnbánat szentségének is megvan a két alkotórésze, van anyagja (a bűnbánó cselekedetei, gyónás, elégtétel) és alakja (a pap feloldozása). De ez az anyag: más, mint pél­dául a keresztség, bérmálás, stb. anyaga. Ez nem olyan, mint a víz, kenyér, bor, olaj. Ezt az anyagot az embernek a szentségi jelben, a megtörődött szívű gyónásban meg­nyilatkozó benső megtérése, Istenhez való fordulása adja. Az Üdvözítő ugyanis ezt a szentséget úgy alapította, hogy a földi bíráskodás, ítélkezés módján történjék. A földi bí­ráskodáshoz pedig hozzátartozik a bűntett kivizsgálása. Bizonyítása, az ítélet kihirdetése.

A gyóntatószék — ítélőszék. A bűnbánó ott térdel, ön­magát vádolva. Nem kell ide külső bizonyíték, tanú: a bű­nös lelkiismerete adja a tanúskodást is, a bizonyságot is, hogy bűneivel rászolgált az Isten ítéletére.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)