Ravennából Assisibe mentünk. Én most róttam le régi adósságomat - a keresztségben nyert védő­szentemmel szemben. De mily boldogító járni ebben a gyönyörű kis városban, ahol Szent Ferenc született, élt és meghalt, megfordulni minden helyen, mely oly régi isme­rősöm már - látatlanul is. Mily egyszerű itt minden. Mily édes a szent hely minden köve, hogy kitölti az egészet az Úr szegényének lelke, emléke. Megnéztem a Szent nagy megértőjének, legnagyobb követőjének, Szent Klárának a monostorát, azt a keresztet, mely Szent Ferenchez szólt, és Szent Klára holttestét is. Az Úr épebben megőrizte ezt a testet, mint a stigmatizált Szent Ferencet. Ez a nő minden világosságot Szent Ferenc által kapott; de ez az átvett fény most visszaragyog már a közvetítőre is. Istenem, mily csodásan tud emelni a szeretet - Krisztusban! Mily csodásan kapcsolja, nagyobbítja, gazdagítja ez a szeretet - a lelkeket - egymáshoz! Istenem, mily csoda lehet a férfi és a nő szeretete, ha Krisztus szívéből árad és onnét gyullad, nem az érzékiségből! Ez a szeretet nem szorul a testi kö­zelségre (ez a két szent egyedül sohse találkozott és mind a kettő a legszigorúbban tartotta a szent regulát), ennek elég a lélek találkozása.

(A levelezésekből)