Sokszor olvassuk a szentek életében, hogy ép halál­küzdelmükben szorongatta őket a gonosz lélek.

Annyi biztos, hogy (az ördög) ott van a haldoklónál és a sötétség félelmetes hatalmával akarja őket legyőzni. Vak­merő bizakodás vagy kétségbeesés - ezek az ő kísértései a halálos ágyon. Jaj, csak kímélni a beteget, ne vegye észre, hogy a végét járja - ezek az „óvóeszközök" a hozzátarto­zóknál - az ördög munkáját könnyítik. Elaltatni a lélek­kel együtt a lelkiismeretet, édes injekcióval megédesíteni a halált - akárhányszor az ördög legbiztosabb szere ahhoz, hogy a haldokló az ő birodalmában ébredjen föl.

Mi történhetik abban az emberben, kinek szemei már kezdenek elhomályosulni, akinek az arcára rátelepszik a rémület, aki mintha láthatatlan ellenséggel viaskodna utolsó percében!

Azt sem tudom, hogy az én rémületem nem lesz-e na­gyobb, azt sem tudom, hogy amikor már érzelmeim fölmondják a szolgálatot, amikor már nem hallom a hoz­zám intézett szavakat, nem értem a fölöttem zsongó imát, hogy akkor mily módon próbál majd a gonosz lélek meg­törni.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)