Az Úr szenvedéstörténetében háromszor történik — bűnösök ajkáról hivatkozás az Úrnak vérére. Júdás megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstpénzt mond­ván: „vétkeztem, elárulván az igaz vért." Bánata nem volt igazi, mert nem volt benne bizalom az Isten végtelen ir­galmában. Ez a kétségbeesés bánata.

Pilátusnak hatalma lett volna Krisztust megszabadíta­ni. Ö látja, hogy rosszat cselekszik, tudja azt is, hogyha enged a zsidóknak, ő a felelős Krisztus haláláért. De -nem oszt igazságos ítéletet, sőt halálra ítéli Krisztust. Köz­ben úgy tesz, mintha bánná gyávaságát, külsőleg, jelképe­sen lemossa magáról azt a bűnt, melyet akaratával mégis elkövet. Hiába ez a színlelt bánat is.

A bűn gyökere a szívben van, a bánatnak odáig kell le­hatnia, a szívet kell átalakítania. A zsidó nép pedig Pilá­tus szavaira felelte: „az Ö vére mirajtunk és a mi gyerme­keinken" Az Ő vére, ítélete lett a zsidó népnek. Ez az íté­let már itt a földön megkezdődött, jelei ennek: Jeruzsá­lem pusztulása, a zsidó nép szétszóratása. A lelki megátal­kodottság, a bűnben való makacsság- Krisztus vére által az ítéletet vonja le a kárhozat fiaira.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)