A gyászszertartás csodás mélységű imádságai, énekei a földi mulandó életet a liturgia jelenné tevő hatal­mával az Örökkévalóság világába emelték.
Müy csodálatos az emberi sorsok forgandósága, az élet múlandósága, a földi hatalomnak, méltóságnak, fénynek, pompának- az enyészettel való ölelkezése.
Mily világos lesz ily temetésen, hogy az életből, tör­ténelemből csak az lesz maradandó, amit az Isten mér­lege súlyosnak: a szívnek, a léleknek értékei, erőfeszíté­sei, szent és nagy gondolatai, tettei, keresztviselése és ál­dozatai.
Opera illorum sequuntur ipsos. Cselekedeteik követik őket át az örökkévalóságba, ahova a gyászból, részvétből nem az emberi szavak, hanem az imádság, engesztelés, a krisztusi áldozat vérének illata és az elhunytakért végzett engesztelő jótettek érnek csak át.
Emberi arcáról már csak emlékezetünkben tekinthe­tünk rá. Búcsúzóul imádságként kívánjuk az eltávozott atyánknak az örök békét, melyben az Istenlátás örömét a célhoz értek már el nem veszíthetik. Keresztúttá csak a vándorút válik.

(Bárdos Remig)