Európa középkori térképének főpontjait a püspöki és monostori helyek alkotják; az emberföldrajz eb­ben az időben egyúttal az imádság földrajza is. A liturgia, mint életstílus megteremtette művészeti formáit. Babits „Ámor Sanctus"-a¹⁶⁰ ízelítőt ád a liturgia költészetéből; a román és gótikus irányok alkotásait a mai műtörténet a kultusz céljaiból tudja igazán megmagyarázni... Min­denütt szerzetek, káptalanok állnak szolgálatára. Az antik templomban a kultusz centrumát nem zárt cellák, fülkék alkották, a „profanum vulgus"-nak¹⁶¹ oda nem volt bejá­rata; a nép közösségélete a fórumon játszódott le. A kö­zépkor a „fórumi ember" helyett kialakította a kórusi em­ber típusát: a közösségi élet javarészének a kórus lett a színhelye. Hogy mindebben az evangélium eszméi virág­zottak ki, amelyek a közös imádságot hangsúlyozzák az egyéni, magánimádság fölött, de nem annak tagadásával, azt nem kell bizonyítani. Érdemes volna kinyomozni azo­kat a szellemtörténeti tényezőket, melyek az imádság ér­tékelését megváltoztatták, és így a középkori ember imád­kozó típusát végeredményben a mai gyár- és gépember tí­pusává alakították.

(Az IMÁDSÁG ÉRTÉKELÉSE...)

160. Babits: Ámor Sanctus - Szent Szeretet. 50 közép-kori latin himnuszt tartalmazó gyűjtemény latinul és magyarul, kétnyelvű kiadásban. A magyar fordítást Babits Mihály készítette. 1933-ban jelent meg a Magyar Szemle Társaság gondozásában.

161. Profanum vulgus - a szent eszmék iránt érzéketlen, értetlen, nem fogékony tömeg. „Odi profanum vulgus" — gyűlölöm a közönséges tömeget. — Horatius