A földi élet egész vándorútja arra való, hogy mi a keresztútját mindvégig járó Krisztust utánozzuk a béketűrésben, hogy az ö szenvedéseinek kelyhét mi is fenékig kiigyuk. Ezáltal egész életünk részesül Krisztus ha­lálának hasonlóságában, mely a keresztséggel kezdődik. Testünk dicsőséges feltámadása, többé nem szenvedő épsége: a keresztség! kegyelemnek nem rögtön megvalósuló hatása, hanem az utolsó ítéletkor termőbe szökő lassú vi­rágzása. A „bűn testének" bűnre vivő hajlamait a kereszt­ség meggyöngíti, de teljesen ki nem írtja. Miért? Hogy a kegyelem erejét egész életünkben éreztesse velünk.

Mikor Szent Pál felsóhajtott: Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg engem a halálnak eme testétől? A felele­tet is megadja: Az Istennek a kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által. A keresztség megadja a megszentelő kegyelmet, belénk önti a hit, remény és szeretet ajándékait, ezáltal természetfölötti módon gyógyítja azokat a sebeket, melyeket az eredeti bűn ejtett az emberen.

De ezek kiirtásában, hajlamaink megfékezésében, ösz­töneink legyőzésében magunknak is közre kell működ­nünk.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)