Élet és halál - oly közelálló fogalmak. A remetének azonban - nemcsak fogalmak. Neki az élet is töb­bet, mást jelentett, mint legtöbb kortársának; jelentette az Istenben való életet, a természetfölöttiség új világát, melyben már csak Istennek akar tetszeni, belőle élni. Ezt részletezi Szent Gergely, mikor azt mondja: Benedek in­kább akarta elszenvedni a világ baját, mint javait élvez­ni. A halál nála az új élet forrása, nem pusztán a régi élet­nek vége. Mily kézzelfogható valóság lesz ezekben a bar­langokban Szent Pál szava: megfeszíttetett a régi ember bennünk Krisztussal, hogy elpusztuljon a bűn teste, hogy többet ne is szolgáljunk a bűnnek. A remeteség nem pusz­tán a világtól való megcsömörlött emberek félrehúzódá­sa az élet országútjai mellől. Nem is India menekülése a semmibe. A kereszténységben nincs „l'art pour Tart" vi­lágutálat, mert hiszen abban a „gonosz világban" is testvé­rek élnek, küszködnek a test és a gonosz lélek ellen, aki­ket a remete csak fizikailag hagy el, de övék marad részt­vevő szeretete, önmegtagadásának rájuk sugárzó érdeme. A világelhagyás nem cél, hanem eszköz; út az új életre, a lélek felszabadítására.

(SUBIACO) (64)

64. Subiaco - Település Róma tartományban. Szent Be­nedek, a Bencés rend alapítója 480 körül született, Nursiában. Miután kitanulta a hét szabad művésze­tet, Rómában jogot tanult, majd visszavonulva a vá­rosból remeteéletet kezdett Subiaco erdejében, egy barlangban.