Mindhalálig szomorú lelke a bűntől rettegett leg­jobban. Micsoda utálat égett benne, az Isten fi­ában a bűnnel szemben! Neki nincs más értése, mint az Atya dicsősége - és most érzi, tudja, hogy ez a bűn. A vi­lág bűne, az egész világ rája nehezedik Pedig nincs más köze hozzá, minthogy önként magára vette. Ő a Bárány, akinek a vállán a világ bűnének, a peccatum mundi-nak (93) a terhe. Hogy nyomja szívét a gonoszság? Hogy tépi alá­zatos lelkét — a gőg, az első emberé, aki Istenhez akart ha­sonló lenni és az ő utódaié!
Összeroskad, hogy a föld porába nyomja a gőgöt. Hogy kínozza a világ kevélysége, mértéktelensége, telhetetlensé­ge! A sok gyilkosság kínozza, az érzékí bűnök fertője -minden szennyével rája borul. Ha néha minket is kínoz a lelkiismeret, ha bűneink vádlóként szállnak szembe ve­lünk, ha múltunk ítélettel fenyeget — gondoljunk arra, mi lesz velünk a halálban — és mi volt akkor, amikor minden személyes bűnünk is az Isten bárányát vádolta, kínozta, sebezte! Mily rettentő lehetett annak a bűnnek az a tel­jessége, mely a világ kezdetétől a világ végéig — mindent, mindent, mindent - az ő vállára rakott.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

93. Peccatum mundi - A világ bűnei