A bűnbánat szelleme nem pusztán abban nyilat­kozik meg, hogy bűneinket a gyónás alkalmával megbánjuk. Ez a szellem - tovább sugárzik a bűnbánat felkeltéséből, áthatja egész életünket, beleszűrődik eré­nyeinkbe, vezeklésünkbe, jócselekedeteinkbe.

Hogy a bűnbánat szellemének hogyan kell átjárnia mindent, azt legszebben ép a szentmise imádságai mu­tatják meg. Csak vegyünk részt ezen a fölséges áldozaton, érezni fogjuk, hogy könyörgésünknek alaphangja mindig a bűnbánat szelleme. Ezzel készülünk az Úr színe elé a Confiteorban, ez visz az Isten oltárához föl a lépcsőkön. Irgalomért esedezünk a Kyrieben, a Glóriát sem tudjuk énekelni az angyalokkal anélkül, hogy az Isten Bárányát ne kérjük, könyörüljön rajtunk. A szentmise kéréseink tárgya közt - ez a leggyakoribb. A Szentlecke, az Evangéli­um is erre tanít. Amikor az ostyát felajánljuk, a bűnbánat szellemében tesszük. A bűnbánat szelleme egyesít minket a magát feláldozó Krisztussal. Engesztelnünk kell a szent­misével is, jócselekedeteinkkel, imádságainkkal is a mennyei Atyát... Bűneink tudata mondatja velünk: Uram, nem vagyok méltó...

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)