Érdekes, hogy akik a magánykeresésben szárnyul Szt. Gellért módjára a contemptus mundi-t (52) veszik, oly hamar ráállnak a természet szépségeire. Rá is kell ta­lálniuk; hisz másik szárnya lelkűknek az amor Dei (53). Míg felnéznek az égre, feléje, utána, feltárul előttük a terem­tés csodája, megelevenedik előttük ág s föld az Alkotó le­heletétől és lábuk alatt a porszem is jelentőssé válik. Szent Ágoston módjára kettős ismeretet kívánnak: Noverum te, noverim me, istenismeretet és önmaguk ismeretét. E kettő által mondjuk, e kettős tükörben megismerik a természe­tet. Különös útja ez a természetszemléletnek, de jobban célhoz vezető, mint a modern tudomány tiszta tárgyias szemlélete vagy a modern bölcselet tisztán alanyi kipillan-tása a világra. A mai tudomány a sejtek, atomok, elektro­nok vizsgálata mellett elveszti a szerves és szerveden világ nagy egységének a képét; távcsöveibe szorítja az eget, ahe­lyett, hogy nyitott szemmel bámulná a csillagos ég csillo­gó, ékes világát; mikroszkóppal néz és megnagyítja a pa-rányokat és közben nem gondol Arra, aki - nagyítás nél­kül — az igazán Nagy és Végtelen; függést keres és figyel­mét elkerüli az örök Eszme, az Örök törvény és az Ősök.

(Szent Gellért Bakonybélben)

52. Contemptus MUNDi - a világ megvetése. A halállal való szembenézés képességeként értelmezve.

53.  Amor Dei - Isten szeretete