Gellért nem tud egy gondolatnál megmaradni, bár­mennyire is mutatja, hogy tisztában van a logika és dialektika szabályaival, értelme mégsem tud ezekhez al­kalmazkodni, Fantáziája olyan, mint a magasra eresztett papírsárkány, nyugtalanul hányódik széles ívekben, min­den szellő kilibbenti, csak akkor tér vissza, ha erős kéz­zel visszarántja. Gazdag, színes ez a fantázia, de hirtelen változó tartalmú, mint a kaleidoszkóp, egység, összefüg­gés nincs benne, nincs központja, csak kiindulópontjai. A folyton változó szimbólumokon rajta csillog egész gondo­lat- és érzésvilága. Akármelyik szentírási szón, képen in­dul el, a következő mondatban, vagy sorban, már ott van Krisztusnál, az egyháznál, vagy a prófétáknál, de itt sem marad meg, hanem továbbvágódik.
A Szentírásnak misztikus, szimbolikus magyarázatával próbálja maga is igazolni képzeletének szabad csapongá-sát. A szövegnek az író által gondolt értelmét kutatja, az erkölcsi magyarázatot, mely a szent szövegekből gyakor­lati tanulságokat von le, és a misztikus értelemkeresést, mely a szöveget csak jelnek tekinti és írói értelmével meg nem elégedve, kutatja a jel mögött rejlő titkokat. 
 

(Szent Gellért Bakonybélben)