Helyzetünk ma is az a népek tusájában, a hit és a hitetlenség harcában, a világnézetek összecsapásá­ban, mint jóformán mindig - történelmünk ezer évén át. Azt, hogy Magyarország a kereszténység védőbástyája, érezték az ország építő és fenntartó királyok, nyíltan ki is fejezte IV. Béla IV. Incéhez 1252-ben írt levelében. „Azon alapszik a mi sokszor kipróbált elgondolásunk, hogy ne­künk és egész Európának hasznosabb, ha a Dunát várak­kal megerősítjük: ez ugyanis a szembeszállás vize; tíz hó­napig szálltunk szembe a tatárokkal, bár országunk akkor szinte teljesen nélkülözte az erődítményeket és a várvédő­ket. Hogyha ezt — ne adja Isten — de elfoglalnák a tatá­rok, akkor számukra nyitva volna a kapu más keresztény-hitű országokba." A magyar katolicizmus hivatása — apos­toli hivatás - Szent István óta - mint ahogy a szent király Intelmeiből is kiérezzük — nem áll meg a magyar nép élet­keretein elül, hanem vonatkozik azokra a népekre is, me­lyek a magyarsággal történelmi életközösségbe kerültek. A magyar katolicizmusnak sugárzó erővé kell válnia, hogy Krisztus Egyházához vonzza a Dunatájon és környékén élő népeket.

(Régi célok, új feladatok)