Sokszor vontak már párhuzamot a magyar és a kül­földi romantika közt. Lehet, hogy e párhuzamok nem vették eddig észre a német (és francia) és magyar ro­mantika közt azt a különbséget, amit a jóformán egyszer­re épülő kölni és esztergomi egyházak jelképeznek. Mind a kettő a romantika ihletéből fakadt. A szent hajdan kere­sett bennük monumentális kifejezést. Ezt is, azt is a nagy nemzeti folyók: a Rajna és a Duna mellé építették oly he­lyekre, melyekhez a két nép ősí hagyományai fűződtek. A kölni dóm a romantika ihletét, szellemét átvitte a testbe, a köbe, a középkori germánság lelkét akarja a jelenbe vetí­teni - ha nem is sikerül neki. Az esztergomi „bazilika" ma is a magyar romantika szellemélt leheli, bár kifejező for­máiban semmi sincs a középkori stílusokból.
Maga a hely, amelyen épült, a várhegy az ősi magyar történelem színhelye. Az új templomnak, ha helyét nem Ősi hagyomány szabja meg, a régi dicsőség ihlete, alkalma­sabb helyet is találtak volna lenn a városban. De ez volt az elv: Isten szabja meg az imádság helyeit, a vérhegyet a középkor imádsága szentelte meg és tette magyar Sionná.

(Esztergom)