Az áldozópapság erőt, hatalmat ád a papnak. Erőt, amely nem más, mint az Isten Fia erejének tovább áradása. Az az erő, mellyel az Úr az utolsó vacsorán a ke­nyeret és bort átváltoztatta saját testévé és vérévé. Az az erő, mellyel megbocsátotta a házasságtörő asszonynak, az inaszakadt embernek bűneit. Az az erő, mellyel megáldot­ta a kisdedeket. Oly erő ez, oly hatalom, mely páratlanul áll a világban, mely a papot a föld urai, királyai fölé eme­li. Ezzel az erővel munkálkodik együtt a pap az evangéli­ummal, hogy az Egyházat építse, a híveket tanítsa és meg­szentelje.
A papi hivatáshoz nemcsak erőt, hatalmat, hanem ke­gyelmet, megszentelő és segítőkegyelmet ís ád a szentség. Megadja a papnak: a szeretetnek és józanságnak lelkét. Szeretetet az Egyház iránt, a szeretetet Krisztus iránt és a hívek iránt. Ezt kell sokszor újra éleszteni. Ezt és a józan­ságnak, a bölcs mértéktartásnak a szellemét, mely a pap magánéletét az Űr életéhez teszi hasonlóvá. Ez a kegye­lem segíti az önmegtagadásban, a káros és bűnös élveze­tek megvetésében.Az egyházi rend szentsége krisztusi hatalmat és lelküle­tet ád a papnak.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)