Kühár Flóris Vallomások és gondolatok
Napi Ima4 imádkozás 
A demokráciák és a tekintélyállamok mai mérkőzésében nemcsak a liberalizmus és a szocializmus döntő összecsapását érezzük, nemcsak gazdasági és világnézeti rendszerek csatáját látjuk, hanem az Isten országáért és ellene vívott küzdelem újabb állomását.
Míg a harctereken pontosan látni a küzdő felek közt a megerősített arcvonalak menetét a térképekre berajzolva, azt az arcvonalat, mely az Isten országának és az ördög országának e küzdőfeleit a mai harcban elválasztja, hiába keressük a föld térképén, mert az a lelkekre van írva. A lelki harc pedig mozgó háború, melynek csatasorai keresztül-kasul szelik a föld hatalmainak küzdőtereit. A világ megint szembeállította, véres tusákra kényszerítette azokat a szellemi értékeket, melyek egyike sem élhet meg a másik nélkül, melyek közül az egyik éppúgy elsorvasztja az életet, a művelődést, a népek fejlődését, mint a másik, ha kizárólagos, egyedül való uralomra kerül.
A szabadság, ha nincs körülötte a tekintély abroncsa éppúgy vesztébe hajtja a világot, mint ahogy az abszolúttá, totálissá vált államtekintély népek börtönébe fullaszt minden egyéni értéket, életerőt szabadság nélkül.
(RÉGI CÉLOK, ÚJ FELADATOK)
Nemzeti Ünnep
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya…” 3Móz 12
Napi Ige és Gondolat Vőlegény 2026 április 13. hétfő
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 