Kühár Flóris Vallomások és gondolatok
Napi Ima3 imádkozás 
Igaz, hogy korok és korok közt ellentétek feszülnek, de az ellentétek olyanok, mint a hullámhegy és a hullámvölgy váltakozása. A hullámvonalban maga az élet, a történelem a világ szellemjárása sodródik tova és időben távolálló korok szellemi alkatuk, történelmi tartalmuk szerint közelebb állnak egymáshoz, mint amelyek szomszédosak egymással Szent Tamás korát és a mienket, egyaránt a történelmi válság apokaliptikus borúja fedi be. A nagy válságok, változások vérrel és nyomorral öntik tele a világot A középkori Európa egysége is széthullott.
Szent Tamás szellemi épületének dómja úgy épül fel, hogy benne a természetes alapok, az ember, a természet, a világ értékelése az emberi értelem erejével súlyos, ki-mozdíthatatlan bázist adnak a hit magasba szökő, Istent érintő íveinek, a természetfölötti világszemlélet tornyainak. Az értelem hatókörét nem csökkenti le, nem menekül agnoszticizmusba, viszont a hitet nem racionálja, megrendült áhítattal borul le a misztérium, a titok előtt. Ahol elér a misztériumhoz: praestat fides supplementum sensuum defectui -pótolják a rest érzéket a merész hit szárnyai.
(Mit jelent Szent Tamás személye és műve?)