Az Isten sokszoros irgalmának, de egyúttal nagy bölcsességének műve az, hogy gondoskodott a bűnbánókról a keresztség után is. Miként Isten első te­remtménye, Ádám, bár az Isten felöltöztette az eredeti ár­tatlanság ruhájába és rája adta a megszentelő kegyelmet, mégis elesett, éppúgy a megkeresztelt, a bérmálással meg­erősített ember is eleshetik; a kegyelem a szabad akaratot nem szünteti meg.
Az ember esendő lény, aki törékeny edényben hor­dozza Isten adományait. Az Űr, aki alkotta, tudja, mily anyagból van alkotva. A teremtő Isten bölcsessége nyi­latkozik meg abban, hogy irgalmával nem hagyja el a ke­resztség után sem az embert, hanem készen tartja számá­ra - a bűnbánat szentségét.
A Szentírás az Egyházat Noé bárkájához hasonlítja, mert az Egyház a keresztség szentségével éppúgy kimen­ti a nagy vízozönből, a nagy pusztulásból az emberiséget, mint ahogy azok megmenekültek, akik a bárkában vol­tak. Az emberiség Ádámmal az élén - hajótörést szenve­dett... Az isteni irgalom azonban gondoskodik újabb ha­jótörés veszedelmére is - második mentődeszkáról. - A bérmálás is megadja az Úr katonáinak teljes fegyverzetét.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)