Kühár Flóris Vallomások és gondolatok
Napi Ima3 imádkozás 
A metafizikai távlatot nevezi Péter „Isten elhatározott tervének és eloretudásának." Pál apostol pedig isteni ökonómiának, üdvrendnek. Ezt nevezi a hellén: mysteriumnak, az Isten elrejtett bölcsességének, melyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. A hellén misztérium, tan is volt, kultusz is volt, tisztulást, szabadulást váró közösség is volt.
A krisztusi misztériumnak is hasonló a szerkezete. Benne van, mint a plátói ideában a reális tárgy, eszményét, ideáját találja meg minden vallásforma. Lényegesen magasabb jellegű tehát minden más vallásformánál, hiszen ezt a krisztusi misztériumot nem ismerte senki ezen világ fejedelmei közül, ez nem ennek a világnak a bölcsessége, sem ezen világ veszendő fejedelmeié. Az isteni ökonómia, üdvrend öröktől fogva készíti az emberiség számára a megváltást. Vílágteremtés, bűnbeesés, a bűn általános uralma, az emberiség szétválása, bálványimádá-sa mind csak út, föltétel a Megváltóhoz. „Ő a láthatatlan Istennek képmása, elsőszülött minden teremtmény előtt, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és láthatatlanok, minden őáltala és őérette teremtetett."
(Egyetemes vallástörténet)