Azért nézek én valahogy idegenül ezekre az ásatá­sokra. Nem mintha nem szeretném azt a sok ér­tékes művészi és tudományos kincset, mely így előkerül. Nem is azért, mintha félnék azoktól a márványszobrok­tól, melyek előtt valaha tömjének égtek. Ezek az istenek már régen halottak. Hát mi az, ami mégis aggaszt? .Attól félek, megbolygatják a legmélyebb réteget is. Azt, amely­ben az ősi római farkas pihen. Az ősöket szoptató farkas. Mert van igazság ebben az ősi totem-szimbolumban. Nem látod-e a római impérium legelső kibontakozásában és fejlődésében: a ragadozó farkas útjait és mohóságát? Azt, amely, ha kell, nőket rabol, ha kell, rabszolgákat? Város­okat foglal, majd országokat? Népeket igáz le és világokat? Az a farkas-anya a maga tejét adta Romulusnak és Rémus-nak. Vérré vált utódaiban a farkas-tej. E reneszánsz Machiavellije sacro egoismo-nak¹⁹ neve­zi a farkas-étvágyat, a farkas ragadozó természetét. A vi­lági impérium ősrómai formája, az univerzális monarchia - nem ebből az ösztönből nőtte-e ki? A túlfűtött naciona­lizmus mindenütt rejteget valamit a farkas-ösztönökből.

(A TIHANYI ÉCHÓVAL)

19. Sacro egoismo - szent önzés, szent önérdek. Jellem­zően a nacionalizmussal Összefüggésben használatos, a negatív értelemben vett nacionalizmus „felmentő" okaként, indokaként.