Kühár Flóris Vallomások és gondolatok

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
09

Azt mondják jámbor filológusok: de hisz ez a világimpérium adott a világnak kultúrát, vele tudo­mányt, művészetet, közigazgatást, törvényt, utakat. Meg­engedem - sokat adott. Hozzáteszem a sokhoz: adott ha­jót, hogy Egyiptom gabonáját Rómában tárolhassa, kelet kincseit itt csillogtathassa; adott pénzesszekrényt, melybe a világ vagyonát összegyűjthesse. És ezekhez még: szájat is adott, mely mindent lenyeljen, gyomrot, mely mindent megemésszen. Adott, hogy kapjon többet, mint amit adott. Akárcsak a mai bankár. Az is ád — és vannak, akik jótevőjüknek mondják. Ezért félek én a régi Róma boly­gatásától. Ma a világ úgyis tele van Róma kóbor szellemé­vel. Csak palástolja néha — állatiasságát.
A keresztény Róma eltemette a régi Rómát, vele a világimpériumot, a földnek egy jogar alatt való egyesítését, melynek a célja minden földi hatalomnak, vagyonnak, dicsőségnek, uralomnak egy kézben való egyesítése. Ez a civitos diaboli, Krisztusnak nem ez kell. A katolicizmus­nak más a struktúrája, erezete, abban nem farkastej, ha­nem a Bárány vére ömlik.

(RÓMAI ROMOK - RÓMA SZELLEMEI)

28. Civitas Diaboli - Az ördög városa. A Civitas Dei­nek az ellentettje. Szent Ágoston által bevezetett fo­galom.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."