Kühár Flóris Vallomások és gondolatok
Napi Ima3 imádkozás 
Sok vihart látott már Szent Péter hajója, de olyanban még alig volt része, mint amilyen fenyegette, mikor VII. Pius (44) trónra lépett. A felvilágosultság, az emberi szellemnek ez a magabízó elszakadása Istentől, a párizsi Notre Dame~ban az Ész istennőjeként egy utcalányt emelt oltárra.
A hitetlenség az istengyűlöletig fajult és tombolt a hívők vérében. Robespierre hiába iktatta megint törvénybe az Isten létét, a forradalom elszabadult szellemét nem állíthatta meg, a guillotine tovább vágta a papok, apácák, szerzetesek nyakát. Azok a papok, akik hívek maradtak az Egyházhoz, bujdostak, vagy kivándoroltak, a forradalmi alkotmányra felesküdött papok pedig nem kellettek a népnek. Úgy látszott, hogy az Egyház Franciaországban teljesen összeomlott és a forradalmi seregek a század utolsó évtizedében mindenfelé elvitték a forradalom romboló szellemét. Napóleon szédületes győzelmei egymás után ropogtatták a régi Európa hatalmai és évszázados trónok kerültek egy-egy győzelem után a lomtárba. A régi királyok, hercegek ott tolongtak Napóleon előszobája előtt és boldogok voltak, ha lakájainak kegyeihez hozzáférkőztek.
(A TIZENKÉT PlUS)
44. VII. Pius - (1742. augusztus 14. - 1823. augusztus 20.) a 251. pápa, 1800-ban történt megválasztásától, haláláig. 1809-ben Napoleon elhurcoltatta a Vatikánból és oda csak 1814-ben térhetett vissza, ö állította vissza a jezsuita rendet.
A pápa IMASZÁNDÉKA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este SZOMBAT
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Betegek Világnapja
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
XIV. Leó pápa üzenete A betegek 34. világnapjára
IGE naptár Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök
Napi szent SZT. CIRILL SZERZETES ÉS SZT. METÓD PÜSPÖK EURÓPA TÁRSVÉDŐSZENTJEI
A nap Szentje SZENT CIRILL és SZENT METÓD
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,18–25. Evangélium Mt 10,5–15. Szent Cirill és Szent Metód miszionáriusok
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Bálint
A nap szentje Szent Cirill, és Szent Metód Európa társvédőszentjei
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 4. hét kedd
Az élet IGÉJE 2026 február „Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)
A Szentek kincsesháza Szent Metód Uram, Istenem,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra Szívműtét – altatás nélkül
A Rózsafüzér titkai Örvendetes Rózsafüzér Szombat
Istenes versek Paul Claudel: Délben a Szűzanyánál
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Könnyet törölni, sebet kötözni
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „...ne imádkozz ezért a népért, és ne mondj értük esdeklő imádságot!” Jer 11
Napi Ige és Gondolat A hűség iskolája 2026 február 13. péntek
KILENCED SZENT MARTO JÁCINTÁHOZ ÉS FERENCHEZ NEGYEDIK NAP
A Szív Útja második lépése Az igazi boldogság titka
Litánia Szent Cirill és Szent Metód tiszteletére 