A bűnbánat szentségében azonban az Úr nem ad másként feloldozást, csak ha magunk is közreműködünk. Magunkra kell vennünk a keresztet, meg kell alázkodnunk az Úr színe előtt, oda kell térdelnünk az ő helyettese elé, őszintén meg kell vallanunk, minden álszégyen nélkül bűneinket, akaratunkat meg kell szilárdítanunk, hogy a bűntől teljesen elforduljon. Vállalnunk kell az elégtételt, hogy bűneinkért az Urat engeszteljük. Az Úr irgalmának nagysága itt abban nyilatkozik, hogy a mi bűnbánatunkat, gyónásunkat használja fel eszközének - megmentésünkre.

Az ő keresztje titokzatos módon egyesül a bűnbánat terhével, az ő vére áthatja, átjárja a bűnbánat könnyeit. Irgalmas szíve együtt dobban a mi megtörődött szívünkkel. Mily buzgósággal kell a szentgyónásra készülnünk! Ál­lítsuk magunkat már lelkiismeret vizsgálatkor az Úr ítélőszéke elé, aki a szíveket és veséket vizsgálja, megadja nekünk azt a világosságot, mellyel rejtett bűneinket is meglátjuk. Előtte semmit el nem titkolhatunk. Úgy iparkodjunk elfordulni a bűntől, hogy a gyóntatószékben érezzük: a megalázott szívet az Úr nem veti meg!

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)