Mi haszna húzod-halasztod a gyónást?

vagy halogatod a szentáldozást?

Tisztulj meg mielőbb, köpd ki egykettőre a mérget, sietve nyúlj az orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol.

Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb leszel.

Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is, mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol, nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétől elvonod magad.

Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.

Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra kötelezné őket, hogy jobban vigyázzanak magukra.

Jaj, milyen kevés szeretet és erőtlen áhítatosság van abban, aki olyan könnyen elhanyagolja a szentáldozást.

Milyen boldog és milyen kedves Isten előtt, aki úgy él, és lelkiismeretét olyan tisztán őrzi, hogy minden nap kész az áldozásra és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül tehetné.

Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt tartózkodik tőle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig kedvetlenség férkőzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ő elsősorban a jóakaratra tekint.

Aki meg ésszerű okból tartózkodik, őrizze meg mindig jószándékát és vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse nélkül.

Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még bizonyos, előre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten dicsőségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását.

Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul, ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ő szenvedését áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad.

Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás ösztökéli, gyakran készületlen marad.

Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégő áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik.

A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg azoknak bevált, általánosan elfogadott időbeosztását, akikkel együtt élsz.

Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a kipróbált úton járj, az előző nemzedék hagyománya szerint, s inkább a mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére.