Krisztus követése Harmadik könyv 11. Szívünk vágyaitmeg kell vizsgálni és mértékhez kell szoktatni I.

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
29

Fiam, sokat meg kell még tanulnod, amit még nem tanultál meg eléggé.

Mi mindent, Uram?

Hogy kívánságodat egészen az én tetszésemhez igazítsd, és ne légy magad kedvének keresője, hanem az én akaratomat lesd és keresd.

Gyakran lobbannak benned vágyakozások, és nagyon izgatnak téged, de gondold meg, hogy az én tisztességemért vagy magad hasznára akarsz-e cselekedni inkább?

Ha énérettem indulsz, elégedett leszel, bárhogyan intézem az egészet.

Ha pedig vállalkozásodban ott van csak valamicske szikrája is az önkeresésnek, akkor az gáncsol és terhedre van.

Intézd hát úgy, hogy míg meg nem kérdezel, ne építs túlságosan a benned megfogalmazódó vágyakozásra, hogy aztán bánnod ne kelljen, vagy kedved ellen ne legyen, amiben előbb kedvedet lelted, s amiért mint valami jóért lelkesedtél.

Mert nem minden jónak tetsző indulatot kell azonnal követni, s minden jóval ellenkező kívánságot sem kell megfontolás nélkül elutasítani.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."