I. Tekints a szent atyák eleven példájára, azokban tisztán ragyogott a tökéletesség és az istenfélelem: belátod majd, hogy milyen kicsinység, majdhogynem semmi az, amit mi cselekszünk.

Jaj, mit ér a mi életünk, ha az övékhez hasonlítjuk?

Krisztus szentjei és barátai éhen-szomjan, fagyban, mezítelen szolgáltak Istennek; munkálkodva fáradhatatlanul, virrasztva, böjtölve, szent imádságban és elmélkedésben: üldöztetésben és gyalázatban.

Ó mennyi keserves zaklattatást tűrtek az apostolok, a vértanúk, a hitvallók, a szüzek: és mind a többiek, akik Krisztus nyomdokait akarták követni.

Mert evilágon készek voltak meggyűlölni önmagukat, hogy az örök életre eljussanak.

Ó milyen kemény és önmegtagadó életet éltek a szent atyák a sivatagban: hány és mily nehéz kísértést elviseltek; milyen gyakran zaklatta őket az ördög, milyen fáradhatatlan és buzgó imádsággal fordultak Istenhez, milyen szigorú böjtöket vállaltak, mekkora igyekezettel, tűzzel fáradoztak lelki haladásukon, mily kemény harcot viseltek vétkeik megtörésére, mily tiszta, egyenes szándékkal törekedtek Isten tiszteletére!

Nappal dolgoztak, éjszakánként hosszú imádságba fogtak, bár munka közben sem hagyták abba az elmélkedő imát.

Minden idejüket hasznosan töltötték, minden óra rövidnek látszott előttük az Isten szolgálatában, és az elmélkedés édes örömében arról is elfeledkeztek, hogy testüket táplálják.

Lemondtak minden gazdagságról, méltóságról, hírnévről, barátról, rokonról: nem kívánták, hogy bármijük is legyen e világban; alig vették magukhoz azt is, ami életük fenntartásához szükséges volt, testük kívánságát még végső szükségben is kedvetlenül elégítették ki.

Szegények voltak hát földiekben, de nagyon gazdagok kegyelemben és erényben.

Külsőképpen szűkölködtek, belül azonban Isten kegyelme és vigasztalása volt gazdagságuk.

Idegenek voltak evilágtól, de Istennek háza népéhez tartoztak, neki bizalmas barátai voltak.

Magukat semminek tartották, evilág is lenézte őket, de Isten szemében drágák és becsesek voltak.

Az igaz alázatosságban meggyökereztek, számítgatás nélkül való engedelmességben éltek.

Szeretetben és türelemben töltötték napjaikat, azért lelkiekben naponta előbbre haladtak: és Isten előtt nagy kegyelemben voltak.

Arra szánta őket Isten, hogy minden szerzetes példái legyenek, úgy volna rendjén, hogy az ő példájuk jobban ösztökéljen a jóban való haladásra, mint a sok lanyháé a hanyagságra.