Nagy belső békében élhetnénk, ha nem avatkoznánk folyton mások szavába, cselekedeteibe, amelyekhez nincs semmi közünk.

Ugyan miképpen élhetne sokáig békességben, aki más dolgaiba beleártja magát, aki azt lesi, mikor nyílik alkalom külső dolgokkal való foglalkozásra, belsőleg alig vagy nagyritkán szedi össze magát?

Boldogok azok, akik csak az egy szükségesre figyelnek, mert nagy belső békességet élveznek.

Miért volt némely szent olyan tökéletes és az elmélkedésben olyan járatos?

Mert azon igyekeztek, hogy a földi vágyaktól teljesen elszakadjanak, és így szívük minden rezdülésével Istenhez ragaszkodhattak, nagy belső szabadsággal Isten dolgaira irányíthatták figyelmüket.

Minket nagyon lekötnek indulataink, sokat törődünk azzal, ami mulandó.

Ritka eset, hogy egyetlen hibánkat is tökéletesen leküzdenénk, s a mindennapos előrehaladásért nem törjük magunkat: ezért maradunk hidegek és lanyhák.

Ha magunkat teljesen megtagadnánk, szívünket pedig semmi sem kötné gúzsba, akkor volna érzékünk Isten dolgai iránt, akkor valamit megtapasztalnánk a mennyei szemlélődés öröméből.

Egyetlen igen nagy akadályozónk, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni szenvedélyeinktől, érzéki vágyainktól: és nem igyekszünk a szentek nyomába lépni a tökéletességre vezető úton.

Amikor pedig valami csekély nehézségbe ütközünk, igen hamar hanyatt vetjük magunkat és emberi vigasztalásokat keresünk.