GYÓGYULÁS

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított.” Lk 17, 11-19

Leprás

Mottó „Hát a kilenc hol maradt?”

 „Hát a kilenc hol maradt?”  Amíg a kór egyenlővé tette őket, nem volt különbség köztük, sem reményben, sem hagyománytiszteletben, sem szándékban, hogy mit tegyenek. Mind Mesterüknek mondták Jézust, és mind a tízen tőle várták a gyógyulást Egyforma hangosan kérlelték, ugyanazon szavakkal. ”Mester, könyörülj rajtunk!” És Jézus is elfogadta közösségnek a tízet. Egyformán tekintett rájuk, és ugyanazt az utasítást adta nekik. ”Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” S főleg egyszerre gyógyultak meg, Útközben. Ekkor azonban elváltak útjaik. Eddig egyek voltak a közös bajban. Nem számított, hogy egyikük más felekezethez tartozott. Most hogy meggyógyultak hirtelen jelentett valamit, hogy egyikük kétszeresen kitaszított volt: leprás és szamariai. Most hirtelen ez az egy magára maradt. A kilenc pedig engedelmeskedett Jézus utasításához, ment a papokhoz, ahogy vallásuk előírta, A szamaraira a vallási parancs nem vonatkozott. S lám, így lett az új parancs, az új törvény tanúja, az irgalomé és a háláé. Megtért.