Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!  Mk 13, 33-37

Mottó: mindegyiknek kijelöli a maga feladatát

Virrasszatok!

Hogyan lehet éjt nappallá téve virrasztani? „Este, vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel” ébren lenni? Hisz még az állatok, sőt a növények is pihennek? Hogy a kapuőrnek azt parancsolja, virrasszon, az érthető, hisz nem csak ez a feladata, de őt is felváltják. Hogyan biztosítsuk hát, hogy ne találjon alva minket, ha jön, mégoly váratlanul is? Nos, a kapuőrök nem maguknak virrasztanak, hanem a teljes közösségnek, hogy időben riasszák. Hatalmas a felelősségük. „Mindegyiknek kijelöli a feladatát,” csak úgy értendő, hogy munkamegosztás áll fenn közöttük. Ami azonban azt jelenti, hogy éppúgy meg kell tudniuk bízni egymásban, ahogy a megbízójuk bízott abban, akire egy feladatot bízott! Ne mondjuk hát: „Én csak egy alárendelt vagyok”, ne hárítsuk el a felelősséget, mert a felszólítás a közösség egészének szól: “Virrasszatok”. Virrasztók közössége vagyunk.