KILENCED Szent Anna tiszteletéreKILENCEDIK NAP

Reggeli ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
25
KILENCED Szent Anna tiszteletére KILENCEDIK NAP

KILENCEDIK NAP

Szent Anna halála

Jézus és Mária közelében a legnyugodtabb elmúlás volt és egyben nekünk is komoly tanítás mind az életre, mind a halálra.

V: Szent Anna, könyörögj érettünk,
R: Hogy Isten félelmében éljünk és haljunk.

Könyörögjünk!
Úr Isten, gyámolíts szent kegyelmeddel,
s juttasd gyakran eszembe Szent Anna példáját,
hogy azt híven utánozva egykor országodba mehessek
szentjeiddel örökké dicsérni Téged. Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."