KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann LászlóhozNyolcadik nap: Szeretete a betegek iránt
Reggeli ima6 imádkozás 

Boldog Batthyány-Strattmann László szeretete a betegek iránt
Olvasmány: Mt 20, 29-34:
„Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte. Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« Jézus megállt, odahívta őket magához és megkérdezte tőlük: »Mit akartok, mit tegyek?« »Uram - felelték - hogy megnyíljék a szemünk.« Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.”
Már életében is az a hír járta róla, hogy a körmendi herceg a Szegények Orvosa. Hivatástudata az Üdvözítő betegeket gyógyító tevékenységében gyökeredzett. Végső soron pedig Isten iránti szeretetét fejezte ki közérthető módon, amikor enyhíteni akarta a betegek szenvedéseit. Ezt írta naplójába:
„Én szeretem hivatásomat, a beteg megtanít, hogy mindig jobban szeressem Istent, és a betegekben Istent szeretem, a beteg többet segít nekem, mint én neki! Imádkozik értem, és elhalmoz békével engem és családomat. A beteg Isten jóságából Cyrenei Simonná tesz engem, mert segítek Krisztus keresztjét hordozni, a felebarát keresztjét a felebaráti szeretet által.”
Hivatástudatából következik, hogy olyan kedvesen és gyengéden tudott közeledni betegei felé, hogy azok mindjárt bizalmukba fogadták.
Egyszer egy kislány szeméből kellett eltávolítania idegen anyagot. A gyermek félt és sírt. A jóságos doktor azonban így bátorította: „Ne sírj! Ketten fogjuk elvégezni a műtétet. Te megfogod könyökömnél a kezemet, amelyben ez a csipesz van, aztán segítesz nekem kivenni a vasreszeléket a szemedből. Ha fájdalmat érzel, megszorítod a könyököm és mindjárt megállunk. Egyet pihenünk, és máris készen vagyunk.”
Sógornőjéhez írt levelében saját maga gyakorlatáról beszélt, amikor így határozta meg a keresztény betegszolgálat mikéntjét: „Lilly, adjuk oda a szívünket teljesen egészen a kedves betegnek!”
Aztán a továbbiakban több olyan akadályt sorolt fel neki, amely gátolja az igazi keresztény betegszolgálatot. A türelmetlenségről pl. a következőket írta:
„Sokat hibázunk türelmetlenséggel is. Úgy kellene, hogy minden beteghez alapos adag türelmet vigyünk magunkkal, és minden rossz hangulatot a betegszoba előtt hagyjunk. Sose éreztessük a beteggel, hogy kevés időnk van számára, hallgassuk meg nagyon figyelmesen szenvedéseit, és jegyezzük meg magunknak amit mond, hogy mindenekelőtt nagy részvétünket lássa. Kezünk minden mozdulata a betegágynál csupa türelem, szelídség és kímélet legyen, és minden csak szeretetet leheljen; soha ne legyünk sietősek, felületesek, mintha csak minél előbb készen akarnánk lenni, se lármásak és hevesek. Hiszen olyan jól esik a betegnek, ha gyöngeségében, fájdalmában látja iránta való figyelmünket, amely mindenben megnyilvánul, a halk járásban, halk beszédben és cselekvésben. Szép szokás, ha a betegnek nyújtott orvosságot, ételt-italt előzőleg megáldjuk.”
Végrendeletében is megköszönte istennek, hogy mint orvos a szenvedő embereknek szolgálatára lehetett:
„...mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtőnek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”
Könyörögjünk!
Istenünk! Szent Fiad megkülönböztetett szeretettel karolta fel a betegeket.
Nemegyszer csodával is visszaadta nekik egészségüket.
Szent Fiad szeretete hatotta át Boldog László Szolgád betegszolgálatát.
Kérünk, égi közbenjárása nekünk is nyissa meg szemünket,
hogy a betegben Jézust lássuk, és Neki szolgáljunk.
Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
Ima a szentté avatásáért
Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk
Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét!
Boldog Batthyány László, Isten Szolgája!
Pártfogold Isten előtt kérésemet!
A pápa IMASZÁNDÉKA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel PÉNTEK
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Betegek Világnapja
XIV. Leó pápa twitter
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
XIV. Leó pápa üzenete A betegek 34. világnapjára
IGE naptár 5. évközi hét péntek
Napi szent SZŰZ MÁRIA LOURDES-I MEGJELENÉSE
A nap Szentje Szűz Mária Lourdes-i megjelenése
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Jel 12,1–6. Evangélium Lk 1,26–38. A Szűzanya Lourdes-i jelenése
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Skolasztika
A nap szentje A Boldogságos Szűz Mária – Lourdes-i Szűzanya „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 4. hét kedd
Az élet IGÉJE 2026 február „Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)
A Szentek kincsesháza Kölni Szent Brúnó Isten, mutasd meg nekünk arcodat,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra Szívműtét – altatás nélkül
A Rózsafüzér titkai Fájdalmas Rózsafüzér Péntek
Istenes versek ASSISI SZENT FERENC NAPHIMNUSZ (Cantico di frate Sole)
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Az irgalmasság mozdulatai
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd „Az Úr ereje alkotta a földet, ... az ő értelme feszítette ki az eget.” Jer 10
Napi Ige és Gondolat A hűség iskolája 2026 február 13. péntek
KILENCED SZENT MARTO JÁCINTÁHOZ ÉS FERENCHEZ HARMADIK NAP
A Szív Útja első lépése Kezdetben volt a szeretet
Fatimai Engesztelő nap Önfelajánlás Szűz Mária Szeplőtelen Szívének 