KILENCED Boldog Apor Vilmoshoz HARMADIK NAPAki a kicsiben hű, arra sokat bíznak
Reggeli ima7 imádkozás 

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen
Életrajzi adatok:
Apor Vilmost, egy főnemesi család sarját, aki vállalja a szerény, egyszerű munkát, 1918-ban pappá szentelik Gyulán, egy kis mezőváros plébániáján. A világháború végén a betörő román katonák több férfit letartóztatnak az ő plébániája területéről is. Mindenki fél, kétségbe van esve. A huszonéves pap alázattal imádkozik, bölcsességgel útra kel, érvel, kér, és kérésére elengedik a letartóztatott férfiakat. A jó pásztor szép vonásait hívei hamar felismerik papjukban, és éppen ezért szívükbe is befogadják, megbecsülik, szeretik.
Könyörögjünk:
Urunk segíts, hogy soha ne a csillogó, a világ szemében fontos, nagyra tartott dolgokat keressük, hanem Vilmos püspök példájára és közbenjárására, az akaratod szerinti, testvéreinket szolgáló becsületes munkát válasszuk. Segíts, Urunk hogy a magunk egyszerű názáreti életét élve szeretettel szolgáljunk ott, ahova hivatásunk, feladatunk állított, és soha ne fordítsunk hátat kényelemből, gyávaságból, álszerénységből, vagy egy tál lencséért azoknak, kiket nagy-nagy szeretettel ránk bíztál.
Boldog Vilmos püspök, te, aki életed árán védted gyermekeinket, családjainkat – Könyörögj érettünk!
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ukrajna
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Urunk megkeresztelkedése
IGE naptár 1. évközi hét kedd
Napi szent SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ
A Szentek élete POITIERS-I SZENT HILARIUS
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,18–25. Evangélium Mt 16,13–19. Poitiers-i Szent Hilarius püspök, egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Erhard
A nap szentje „Krisztus Istenségének Orvosa” SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ (Meghalt 367)
Napi ÚTRAVALÓ Karácsonyi idő után péntek
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium A hazáról
A Szentek kincsesháza Szent Hiláriusz Uram, megismertem mindenhatóságodat,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Urunk megkeresztelkedése ünnepére Küldetés
Istenes versek Kaffka Margit: A Szűzanyánál
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Isten neve szent
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „…az Úr felruházta lelkével Gedeont…” Bír 6,33–40
Napi Ige és Gondolat 2026 január 13. kedd
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Első nap: Hite és imaélete
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója
Fatimai Engesztelő Nap ÖNFELAJÁNLÁS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK 