Keresztes Szent János aranymondásaiLélek "halála"

Reggeli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
30

Miként a fiatal viperiák az anyai testben való fejlődéstük alatt anyjukat emésztik és meg is ölik, hogy annak rovására életüket fenntarthassák, éppen úgy a meg nem fékezett érzéki vágyak elgyengítik és végül valósággal megölik a lelket, úgyhogy azontúl már csak ők élnek benne, és mindezt azért tudják megtenni, mert a lélek nem fojtotta el őket idejében.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."