Katekizmus 3651987-1995

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
15

KEGYELEM ÉS MEGIGAZULÁS

I. A megigazulás

1987 A Szentlélek kegyelmének megvan a hatalma ahhoz, hogy megigazulttá tegyen bennünket, azaz megtisztítson bűneinktől és közölje velünk Isten igazságát a Jézus Krisztusba vetett hit [40] és a keresztség által: [41]

"Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus föltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer halt meg a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Jézus Krisztusban." (Róm 6,8--11)

1988 A Szentlélek hatalma által részesülünk Krisztus szenvedésében meghalván a bűnnek, és részesedünk az ő föltámadásában új életre születvén; tagjai vagyunk az ő testének, ami az Egyház; [42] arra a szőlőtőre oltott szőlővesszők vagyunk, aki Ő maga: [43]

"A Szentlélek által Isten részeseinek neveznek minket. (...) A Lélek közlése által válunk részesévé az isteni természetnek (...). Mert nem más okból istenülnek meg azok, akikben Ő jelen van." [44]

1989 A Szentlélek kegyelmének első műve a megtérés, mely munkálja a megigazulást Jézus prédikációja szerint az evangélium kezdetén: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" (Mt 4,17) A kegyelem indítására az ember Isten felé fordul és elfordul a bűntől, így fogadja a magasságból érkező bocsánatot és igazságot. "A megigazulás (...) nem egyszerűen a bűnök megbocsátása, hanem a belső ember megszentelése és megújítása." [45]

1990 A megigazulás eloldja az embert a bűntől, mely ellentmond Isten szeretetének, és megtisztítja szívét a bűntől. A megigazulás a bocsánatot fölkínáló Isten irgalmasságának kezdeményezését követi. Megbékélteti az embert Istennel. Megszabadít a bűn rabszolgaságából, és meggyógyít.

1991 A megigazulás ugyanakkor Isten igazságosságának elfogadása a Jézus Krisztusba vetett hit által. Az igazságosság itt az isteni szeretet egyenességét (minden hamisság nélküliségét; ford. megj.) jelenti. A megigazulással együtt szívünkbe árad a hit, a remény és a szeretet, és képessé válunk arra, hogy engedelmeskedjünk az isteni akaratnak.

1992 A megigazulást Krisztus szenvedése érdemelte ki számunkra, aki élő, szent, Istennek tetsző áldozatul ajánlotta föl magát a kereszten, kinek vére az engesztelés eszköze lett minden ember bűneiért. A megigazulást a hit szentsége, a keresztség közvetíti számunkra. A megigazulás hasonlóvá tesz Isten igazságához, aki irgalmának hatalmával belsőleg igazzá tesz minket. A megigazulás célja Isten és Krisztus dicsősége és az örök élet ajándéka: [46]

"Most pedig Isten a Törvény és a Próféták által tanúsított igazságossága a törvény nélkül vált nyilvánvalóvá, Isten igazságossága a Jézus Krisztusba vetett hit által mindazok iránt, akik hisznek. Ugyanis nincs különbség: mert mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét, megigazulásukat ingyen kapják, az Ő kegyelme által, a Jézus Krisztusban lévő megváltás révén. Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint Ő igaz, úgy akart igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz." (Róm 3,21--26)

1993 A megigazulás állandóvá teszi az együttműködést Isten kegyelme és az ember szabadsága között. Ez az ember részéről a megtérésre hívó Isten szavára adott hívő beleegyezésben és az e beleegyezést megelőző és megőrző Szentlélek indításával való szeretetteljes együttműködésben fejeződik ki:

"Úgy, hogy amikor Isten a Szentlélek világosságával megérinti az ember szívét, az ember nem teljesen tehetetlenül fogadja ezt az ösztönzést, amelyet akár vissza is utasíthat; de pusztán szabad akaratával, Isten kegyelme nélkül sem tud az Isten előtti igazságra fölkészülni." [47]

1994 A megigazulás Isten szeretetének Jézus Krisztusban megnyilvánult és a Szentlélek által adott legkiválóbb műve. Szent Ágoston úgy gondolja, hogy a bűnös megigazulása "nagyobb dolog, mint az ég és a föld teremtése", mert "az ég és a föld elmúlik; a választottak üdvössége és igazsága azonban soha nem múlik el". [48] Azt is gondolja, hogy a bűnösök megigazulása fölülmúlja az angyalok igazságban történt teremtését is, amennyiben nagyobb irgalmasságról tanúskodik.

1995 A Szentlélek belső tanítómester. A megigazulás, melynek hatására megszületik a "belső ember", [49] magában foglalja az egész ember megszentelését:

"Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatában az életszentségre. (...) Most, hogy fölszabadultatok a bűn alól és Isten szolgái lettetek, gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet." (Róm 6,19.22)

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."