A DIÁKONUSOK SZENTELÉSE - "A SZOLGÁLATRA"

1569 "A hierarchia alsóbb fokán állnak a diákonusok, akik »nem papságra, hanem szolgálatra« kapják a kézfeltételt." [54] A szentelendő diákonus fejére egyedül a püspök teszi rá a kezét, így jelezvén, hogy a diákonus szolgálata feladataiban kapcsolódik sajátosan a püspökhöz. [55]

1570 A diákonusok sajátos módon részesednek Krisztus küldetésében és kegyelmében. [56] A fölszentelés szentségi pecséttel (character) látja el őket, mely eltörölhetetlen, és Krisztushoz tesz hasonlóvá, aki "diákonus", azaz mindenki szolgája lett. [57] A diákonusok föladata többek között, hogy a püspöknek és a papoknak szolgáljanak az isteni misztériumoknál, elsősorban az Eucharisztia ünneplése során, áldoztassanak, eskessenek és megáldják a házaspárt, hirdessék az evangéliumot és prédikáljanak, temessenek és végezzék a szeretet különféle szolgálatait. [58]

1571 A II. Vatikáni Zsinat után a latin Egyház "mint az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát" [59] helyreállította a diakonátust. A keleti egyházak mindig megőrizték. Ez az állandó diakonátus, amit nős emberek is fölvehetnek, jelentősen gazdagítja az Egyház küldetését. Tanácsos és hasznos, hogy olyan férfiak, akik az Egyházban -akár liturgikus és pasztorális életében, akár a szociális és karitatív tevékenységében- valóban diákonusi szolgálatot látnak el, "megerősödjenek az apostoloktól áthagyományozott kézfeltétel által, és szorosabban kötődjenek az oltárhoz, hogy ezáltal a diakonátus szentségi kegyelmével hatékonyabban tölthessék be tisztüket". [60]

IV. A szentség kiszolgáltatása

1572 A püspök-, pap- vagy diákonusszentelés, mivel a részegyház életében annyira fontos, megköveteli a hívők minél nagyobb számú részvételét. Lehetőség szerint vasárnap, a székesegyházban és az alkalomhoz illő ünnepélyességgel történjen. A három szentelés, tudniillik a püspök-, pap- és diákonusszentelés szerkezete ugyanaz. Helyük a szentmise keretében van.

1573 Az egyházi rend szentségének lényegi szertartása mindhárom fokozatban abban áll, hogy a püspök ráteszi kezét a szentelendő fejére, és a megfelelő szentelő imádsággal kéri Istentől a Szentlélek kiárasztását és a különös kegyelmi ajándékokat ahhoz a szolgálathoz, amelyre a jelöltet szenteli. [61]

1574 Mint valamennyi szentség esetében, itt is vannak kiegészítő szertartások. Ezek a különböző liturgikus hagyományokban nagy változatosságot mutatnak, de közös bennük, hogy a szentségi kegyelem különböző szempontjait fejezik ki. Így a latin Egyházban a bevezető szertartások -a szentelendő bemutatása és kiválasztása, a püspök beszéde, a szentelendő megkérdezése, a mindenszentek litániája- azt fejezik ki, hogy a jelölt kiválasztása az Egyház szokásainak megfelelően történt. Ezek készítik elő az ünnepélyes fölszentelést. A fölszentelést követő szertartások szimbolikus módon fejezik ki és zárják le a végbement misztériumot: a püspököt és a papot szent krizmával kenik meg, ami a szolgálatukat termékennyé tevő Szentlélekkel való fölkenés jele. A püspöknek átadják az evangéliumos könyvet, a gyűrűt, a mitrát és a pásztorbotot az evangélium hirdetésére szóló apostoli küldetése, Krisztus jegyese, az Egyház iránti hűsége és az Úr nyája fölötti pásztorkodás jeleként. A papnak átadják a paténát és a kelyhet a szent nép áldozatának [62] jeleként, melyeket Istennek kell bemutatnia. A diákonusnak, aki Krisztus evangéliumának hirdetését kapta küldetésül, átadják az evangéliumos könyvet.

V. Ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget?

1575 Krisztus kiválasztotta az apostolokat, és részt adott nekik a maga küldetésében és hatalmában. Az Atya jobbjára emeltetvén nem hagyja el nyáját, hanem mindig őrzi az Apostolok és vezeti a pásztorok által, akik ma folytatják az ő művét. [63] Krisztus tehát egyeseket apostolként, másokat pásztorként "ad". [64] Tevékenységét a püspökök által folytatja. [65]

1576 Mivel az egyházi rend az apostoli szolgálat szentsége, a püspökökre, mint az Apostolok utódaira tartozik, hogy "a lelki ajándékot" [66] és "az apostoli magvetést" [67] továbbadják. Az érvényesen szentelt, azaz az apostoli jogfolytonosságban álló püspökök az egyházi rend három fokozatának érvényes kiszolgáltatói. [68]

VI. Ki veheti föl ezt a szentséget?

1577 "A szent egyházi rendet érvényesen csak megkeresztelt férfi veheti föl." [69] Az Úr Jézus férfiakat választott ki, hogy létrehozza a tizenkét apostol kollégiumát, [70] és ugyanezt tették az apostolok, amikor munkatársakat választottak, [71] akiknek folytatniuk kellett az ő feladatukat. [72] A Püspökök Kollégiuma, melyhez az áldozópapok a papságban kapcsolódnak, jelenvalóvá és aktuálissá teszi a Tizenkettő kollégiumát Krisztus visszajöveteléig. Az Egyház tudja, hogy Urának e kiválasztása kötelezi. Emiatt nem lehetséges a nők pappá szentelése. [73]

1578 Senki sem formálhat jogot ahhoz, hogy fölvegye az egyházi rend szentségét. Ugyanis senki nem tulajdoníthatja magának ezt a hivatalt. Ehhez Istentől kell meghívást kapni. [74] Aki jeleit észleli, hogy Isten fölszentelt szolgálatra hívja, kívánságát alázatosan alá kell vetnie az Egyház tekintélyének, melynek joga és felelőssége valakit az egyházi rend fölvételére bocsátani. Mint minden kegyelmet, ezt a szentséget is csak ingyenes ajándékként lehet fogadni.

1579 Az állandó diákonusok kivételével a latin Egyház rendes körülmények között minden fölszentelt szolgáját olyan hívő férfiak közül választják, akik nőtlenek, és megvan az akaratuk, hogy a cölibátust "a mennyek országáért" megtartják (Mt 19,12). Akik arra kaptak meghívást, hogy osztatlanul az Úrnak és az ő dolgainak szenteljék magukat , [75] egészen átadják magukat Istennek és az embereknek. A cölibátus annak az új életnek a jele, melynek szolgálatára szentelik az Egyház szolgáját; az örvendező szívvel vállalt cölibátus ragyogóan hirdeti Isten országát. [76]

1580 A keleti egyházakban évszázadok óta más egyházfegyelem van érvényben: míg a püspököket kizárólag nőtlen férfiak közül választják, addig nős férfiakat diákonussá és áldozópappá szentelhetnek. Ez a gyakorlat hosszú idő óta törvényesnek számít; ezek a papok közösségeikben gyümölcsöző szolgálatot teljesítenek. [77] Egyébként a keleti egyházakban a papi cölibátus nagy tiszteletnek örvend, és a papok közül sokan teljesen szabadon választják Isten országáért. Mind Keleten, mind Nyugaton, aki megkapta az egyházi rend szentségét, többé nem köthet házasságot.